Olyan árva vagyok, mint út mellett az ág,
Kinek minden ember nekimenyen s levág;
Az én éltemnek es most úgy vagyon sorsa,
Mer bokros búbánat azt igen futkossa.

Hervadni kezdettem, mint ősszel a rózsa,
Kinek nincsen sohutt semmi pártfogója;
Addig menyek, addig a kerek ég alatt,
Valamíg megnyugszom fekete főd alatt.