Olyan árva vagyok, mint út mellett az ág,
Kinek minden ember nekimenyen s levág;
Az én éltemnek es most úgy vagyon sorsa,
Mer bokros búbánat azt igen futkossa.

Hervadni kezdettem, mint ősszel a rózsa,
Kinek nincsen sohutt semmi pártfogója;
Addig menyek, addig a kerek ég alatt,
Valamíg megnyugszom fekete főd alatt.

I am as lonely as the bough along the road
That everyone stumbles into and cuts off;
The destiny of my life now is just the same,
Since it is interwoven with thorny grief.

I began to wither like the rose in autumn
Who has no patron anywhere;
I will keep going under the firmament,
Until I find rest under the black earth.