Minden ember szerencsésen,
Csak én élek keservesen,
Fejem lehajtom csendesen,
Csak úgy sírok keservesen.

Olyan nap nem jött az égre,
Könnyem ne hulljon a földre,
Hull a földre, hull ölembe,
Hull a gyászos kebelembe.

Bolthajtásos az én szobám,
Még a holdvilág sem süt rám;
Hát a fényes nap sugárja
Hogy sütne hervadt orcámra!

Azt sohasem hittem volna,
Tömlöc oldalamat rontsa,
Piros orcám meghervassza,
Bodor hajam levásítsa.

Ne sírj, kedves feleségem,
Ne zokogj, édes gyermekem!
Gondodat viseli az Isten,
Kiszabadulok még innen.

All men are fortunate,
Only I live so bitterly.
I bow my head silently,
And I weep bitterly.

Never has a new day yet dawned
Without my tears dropping to the ground.
They drop to the ground, drop into my lap;
They drop onto my sorrowful breast.

My room is vaulted,
Not even the moon shines upon me;
How should the rays of the bright sun
Shine on my faded cheeks!

I would have never thought
That a prison should wear away my side;
That it should fade away my red cheeks,
And wear down my curly hair.

Do not weep, my dear wife,
Do not sob, my dear child!
God will provide for you,
I will yet be released from here.